Hazátlan
Ãrva vagyok, hazám nincs nekem.A fájás tépi szÃvem, űz a végtelen.Más utakon zuhogva ver a zivatar,Haza gondolok.Anyám a kapunk alatt.Volt egy régi erdÅ‘m, s ültem a fák alatt.Esténként álmodoztam békésen,S vÃgan dúdoltam a fenyÅ‘k alatt.De itt borzongok.Hideg van.Tűzet rakok.A lángja az emlékezésé, hálás vagyok.A szárnyait kibontom a mesémnek.A végtelenben emlékek leszünk csak,Te,aki velem vagy, de a bánatom zavar.Hallod az esÅ‘ zuhogását? JÅ‘ a zivatar.Ãgy otthon csak a Duna vize zúg!Két ablakával néz rám a házunk,Ãlmomban mosolyog a benÅ‘tt gyalogút.Az otthonom szép volt, szép a hazám.Csak idÅ‘m lenne, mely az ajtónkig vezet,De gondolkodom, elÅ‘re csak a jó visz,Kincsekért ne törje magát senki sem.Nekem nem sikerült soha,sors mást Ãgért,Mégis várom a holnapot,hát ilyen a remény.2015 júliusOrbán Piroska
